Az asztma görög eredetű szó, és ’szűkmellűséget’ jelent.
„Tüdőasztmának azt a rohamszerűen fellépő légszomjat nevezzük, amely jellegzetes, fütyülő kilégzéssel párosul. A kis hörgők és hörgőcskék összeszűküléséről van szó, amit a sima izomzat görcse, a légutak gyulladásos ingerlékenysége s a nyálkahártya allergiás duzzanata és váladékozása okozhat.” (Bräutigam)
1. Adás és kapás
Az asztmás személy túl sokat akar kapni. Tüdejét teleszívja – s a túlzottan felfújt tüdő a kilégzésnél görcsbe rándul. Világosan látható itt az egyensúly zavara: az adásnak és a kapásnak nagyjából meg kell egyeznie ahhoz, hogy ritmust alkothassanak. Mivel nem képes adni, egyszerre csak kapni sem tud többé abból, amire olyannyira vágyik. A belégzésnél oxigént veszünk fel, a kilégzésnél széndioxidot adunk le. Az asztmás személy mindent meg akar tartani, s ezzel mérgezi magát, ugyanis a felhasznált anyagot nem tudja kibocsátani. Kapni anélkül, hogy adnánk, szó szerint fuldokláshoz vezet.
Annyit kapunk, amennyit adunk. Ha nem adunk többé, ezzel megakasztjuk a folyamatot, s annak vége szakad. Szorongva őrzik azt a keveset, amit megkaparintottak, s lemondanak arról a teljességről, amely mindazok jussa, akik azt, amit megkaptak, megváltozott formában, de tovább tudják adni. Bárcsak megértenénk már, hogy bőséggel van mindenből és mindenki számára. Ha hiányzik valami, annak az az oka, hogy magunk vágtuk el magunkat attól a valamitől. Nézzük csak az asztmás embert: levegő után kapkod – holott levegőből annyi van.
2. Aki be akar csukódni
„Az asztma a kapcsolatfelvétel elleni védekezés megnyilvánulása.” (Kurt Tupperwein)
Az asztmás ember a környező világ legártalmatlanabb anyagait éli meg életveszélyesként, s azonnal becsukódik előttük
Az élet bizonyos tényeit, nem merjük közel engedni magunkhoz. Az asztmás személy egyre inkább bezárkózik, s elkülönülése csúcspontja saját halála. A halál végső lehetőséget jelent az élet előli bezárkózásra, becsukódásra, begubózásra.
Valódi kapcsolat és őszinte vonzalom iránti mély vágyakozásról van szó, melyet többnyire az anya túlzottan féltő aggodalmaskodása, vagy a túlzottan erős tekintély általi elnyomás, vagy az anyának a gyermeke iránti nemtörődömsége váltott ki. Az asztmás személy olyan ember, aki szeretetre vágyik – azt akarja, hogy szeressék, de nem tud szeretetet adni – ezért van akadályozva a kilégzésben.
3. Elfojtott hatalomvágy, Dominanciaigény és kiszolgáltatottság
Az asztmás ember nehézkes, lebecsül másokat, és erős benne a dominanciaigény, de ezt sosem vallja be magának, ezért a testébe tolja át, ahol is ez az igény az asztmatikus „felfújtságában” lép ismét színre. Ez szemléletesen mutatja a beteg arroganciáját s hatalmi igényeit, amelyeket azonban gondosan elfojt. Emiatt gyakran menekül az ideálisba, a formálisba. Ha azonban ezt az asztmás embert egy másik személy hatalom– és dominanciavágyával szembesítjük, megrémül, és torkára forr a szó, amelyet éppen a kilégzés modulál. Nem tud kilélegezni – tehát nem jut levegőhöz.
Betegsége tüneteit az érintett személy arra használja, hogy környezete felett hatalmat gyakoroljon.
Hatalomvágya azokban az életveszélyes rohamokban hág a tetőpontjára, amelyek akkor keletkeznek, ha az asztmás személy saját hatalomvágyával szembesül. Ezek a zsarolórohamok méltán ijesztőek, hiszen valóban életveszélyes állapotba sodorják a beteget.
A hatalomgyakorlásnak és az önfeláldozásnak ez a közelsége kellően érzékelteti a tudat alatt megélt dominanciaigény ambivalenciáját (ellentétes érzelmek egyidejű megnyilvánulása). A hatalomvágy épülésével, az „önpuffasztással” egyidejűleg ugyanis arányosan nő az ellenkező pólus is, a tehetetlenség, a kicsinység, a kiszolgáltatottság érzése.
Az elfojtott hatalomvágy, amely szöges ellentétben áll tulajdon tehetetlenségünkkel: a beteg a tehetetlenség érzését, a történések passzív eltűrésének zavarát éli meg. Következésképp a rohamok olyan helyzetekben lépnek fel, ahol magát az eseményt utasítja el a beteg.
4. Az élet sötét aspektusainak elhárítása
Az asztmás ember a tisztát, a sterilt szereti, kerüli a sötétet, a mélyet, mindent, ami a földdel kapcsolatos. Szeretne az élet felsőbb régióiban megtelepedni, hogy az alsóbb szintekkel egyáltalán ne kerüljön érintkezésbe. A szexualitást, mely szintén az alsóbb pólusokhoz tartozik, az asztmás személy a mellkasába tolja fel, ezáltal itt növekszik meg a váladéktermelés – pedig ez a kiválasztás tulajdonképpen a nemi szervek feladata lenne.
Az asztmás ember tiszta levegőre vágyik. Legszívesebben hegycsúcsokon élne. Kúrára ajánlják még neki a tengert a maga sós levegőjével. Itt is ugyanaz a szimbolika: a só a pusztaság, az ásványi, az élettelen szimbóluma. Az asztmás ember ezt a területet célozza meg magának – az élettelitől ugyanis fél.
Az asztma védekezés az alantasnak vélt életterületekkel szemben: szexualitás, állati szőrök, por…
5. Elfojtott agresszió
Az asztma elfojtott agresszió, és egyben a képtelenség arra, hogy a dühét, uralni tudja, illetve félelem attól, hogy ezt az (alantas) érzelmet levezesse, és így ismét fellélegezzen.
Hosszabb betegség következtében a beteg mellkasa kiszélesedik, feszessé válik. Külsőre erőt, hatalmat, dominanciát áraszt, ugyanakkor a légzés volumene csekély, mivel a mellkas rugalmatlan.
Az az érzése, majd kipukkad, s mégis a torkán akad minden kísérlet, amelyben ordítva, szitkozódva fejezhetné ki magát. Így ezek az agresszív megnyilvánulások a testi szinten transzformálódnak, és köhögésként, köpetként jelennek meg.
Az asztma összefoglalva: az adás-kapás egyensúlyának hiánya, elnyomott dominancia igény, elfojtott agresszió, az alantas dolgok és a környezet távoltartása, egy helyzetre adott nemleges válasz és kielégítetlen szabadságvágy.
Milyen kérdéseket tegyen fel magának az asztmás:
- Melyek azok az életterületek, ahol csak kapni akarok, adni nem?
- Képes vagyok-e arra, hogy saját agressziómat bevalljam magamnak, és kinyilvánítsam?
- Hogyan viszonyulok a dominancia kontra kiszolgáltatottság konfliktusához?
- Mely életterületeket értékelek le és/vagy hárítok el?
- Mely életterületeket próbálok elkerülni, melyeket tartok mocskosnak, alacsonyrendűnek?
- Elfogadom önnön tökéletlenségemet?
A fent olvasottakról bővebben itt találsz információkat:
Kurt Tepperwein: Mit árul el betegséged?
Pósa Ferenc: A betegség, mint pótcselekvés
Thorwald Dethlefsen – Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez
A gyógyuláshoz vezető út:
Életünket egy belégzéssel kezdjük, és egy kilégzéssel fejezzük be.
Minden egyes be és kilégzésünk egy-egy kis születés és halál.
A lét körforgása, egyik maga után vonja a másikat.
Ha adsz, kapsz is.
Tudatosítsd, hogy a döntés a Te kezedben van.
Indulj el befelé, légy őszinte önmagaddal, és nézz szembe félelmeiddel!
Érzéseidet engedd keresztül folyni magadon, és tanuld meg kifejezni őket!
Szeresd magad!
Várlak bizalommal, hogy együtt nézzünk szembe a mélyben megbúvó félelmekkel!
Sztrapek Mónika
Természetgyógyász kineziológus, bach-virág terapeuta, shiatsu gyógyász, jóga tanárnő
+36 (20) 283 8698
monika@kinezjoga.hu
www.kinezjoga.hu
